Diabetikus Retinopátia
A cukorbetegség által okozott szövődmények közül a szemkárosodástól tartunk
a legjobban. Nem véletlen, hiszen ez a 2.5 cm-es gömbölyű csoda szállítja
agyunk számára a legtöbb információt környezetünkről. A látás az
a folyamat, amelyben a látómezőnkben elhelyezkedő tárgyakról visszaverődő
fényt a szaruhártya és a szemlencse fókuszálja, aztán keresztül halad
a szemben lévő folyadékon és kocsonyás anyagon(az üvegtesten), és a retina
fényérzékelő idegeire vetítődik. Az idegekben aztán impulzusok keletkeznek
a fény hatására, melyek az agyban feldolgozásra kerülnek, kialakítva a
látott képet.
A retina maga egy nagyon vékony, véredényekkel és idegvégződésekkel (pálcikák
és csapok) teli hártya a szem hátsó falának belső részén.
A cukorbetegség ritkán okoz teljes vakságot.
Bármelyik cukorbeteg, akinek változott a látása, igazolhatja, hogy nagy
a látásvesztéssel kapcsolatos félelem. E félelem miatt jobban törődnek
magukkal, és a látásvesztés elkerülése érdekében megteszik a szükséges
lépéseket.
Ez a cikk a diabétesz okozta szemkárosodások több típusát taglalja, részben
a mechanizmusukat, és azt, hogyan ismerhetők fel. A következőkben a szemkárosodás
különböző típusainak visszafordítására, illetve megelőzésére alkalmas
hatásos biokémiai beavatkozásokat, valamint bizonyítottan működő terápiákat
(mint amilyen a lézeres fotokoalguláció is) fogunk tárgyalni. Sok kutatási
tanulmány igazolta, hogy a szemkárosodás sokszor megelőzhető: a retinopátiát
több, mint 76%-kal csökkentették a vércukorszint ellenőrzésének növelésével.
Mindazonáltal, visszafordított szemkárosodási folyamatot eleddig még nem
dokumentáltak, bár egyedi esetek néhány éves nyomon követésénél némi helyreállítódás
bizonyára tapasztalható. (új eredmények: www.biorex.hu)
A legtöbb ember nem is tudja, hogy szeme
állapota romlott, míg szemvizsgálatot nem végeztet.
A rutin szemvizsgálatok általában kimutatják
a retina károsodását. Aki cukorbetegségben szenved, nagyon fontos, hogy
rendszeresen vizsgáltassa a szemét, akkor is, ha nincs látási zavara,
illetve általában is fontos a rendszeres szemvizsgálat, hiszen sokszor
egy szemfenékellenőrzésnél azelőtt derül ki a kóros vércukorszint, mint
hogy bármilyen tünetet észlelt volna.
A diabétesztől változik a szem
Az ingadozó vércukorszinttől a lencse összehúzódik
és kidomborodik, ezért a látás is változik. Sok ember, akinek vércukor
problémái vannak, csak akkor veszi komolyan a cukorbetegségét, mikor a
látása homályossá válik.
Időnként a cukorbetegek csodálkoznak, hogy
nincs tovább szükségük szemüvegre a távolra látáshoz. Ám ahogy az inzulinos,
vagy egyéb terápiát elkezdik, és a vércukor szintjük normálisabbá válik,
visszaáll az eredeti állapot. Vagy ellenkezőleg, látásuk rövid időn belül
homályossá válik, és az addig viselt lencse nem korrigálja a látási hibát.
Az inzulinos, vagy más terápia kezdetén megváltozó
látásnak szinte soha sem szemkárosodás az oka. Sokkal inkább az addigi
magas vércukorszint miatti lencseduzzanatnak csökkenésétől van. A látás
általában 3-4 hétig nincs állandó összhangban, és gyakran fejfájás is
társul hozzá.
Miután voltunk orvosnál, hogy megerősítse
a tényt, hogy a rendellenes látásunk csak átmeneti probléma, melyet az
alacsony vércukorszint okoz, csak idő kérdése, hogy a látás visszaálljon
eredeti állapotába.
A diabétesz diagnosztizálásakor jelen lévő
látásváltozások ritkán jeleznek igazi szemkárosodást, kivéve, ha a vércukorszint
már több éve magas. A magas vércukorszintnek legalább öt évre van szüksége
olyan mértékű szemkárosodás létrehozásához, mely oftalmoszkóppal (szemtükörrel)
már látható. A -velem ez úgysem történik meg- személyeknek nem szabad
megfeledkezniük arról, hogy ha a vércukor magas, károsodás léphet fel,
s ha egyszer kialakult, nem lehet (vagy rendkívül nehéz) visszafordítani!
A cukorbetegség okozta szemkárosodások típusai
Háttér Diabetikus Retinopátia
A háttér diabetikus retinopátia pontosan azért kapta a nevét, mert
a szem retina hátsó falán alakul ki, önmagában nem veszélyezteti a látást,
de intő jele egy komolyabb, kialakulóban lévő károsodásnak. A cukorbetegek
80%-ának több mint 20 éve van valamilyen mértékű háttér diabetikus
retinopátiája, de közülük csak minden negyedik, vagy ötödik páciens szenved
jelentősebb látásromlást.
A háttér diabetikus retinopátia áll:
Mikroaneurizmákból: ezek a szemtükörrel
elsőként látható elváltozások a retinopátiánál, elszórt vörös foltok a
retinában, ahol az elgyengült hajszálerek kilyukadtak.
Bevérzések: a retina rétegében károsodott
véredények okozzák. Ahogy a későbbiekben látni fogjuk, ezek addig nem
okoznak látási gondokat, amíg a vérzés el nem éri a makulát (sárgafoltot).
Erős kiválasztások: proteinek és lipidek
okozzák, melyek a vérrel együtt szivárognak a retinába a sérült véredényekből.
A szemtükörrel erősen fehér, vagy sárga területeknek látszanak a szivárogtató
kapilláris körül, gyűrű alakban. A látás ebben az esetben sem romlik,
míg a makulát nem érinti az elváltozás.
nagy kép:
47.1k
A háttér diabetikus retinopátiát az orvos,
a szemészorvos, vagy optometrista rutin szemvizsgálattal felfedezi. Ez
a betegség ugyan már észrevehető, de a látás még nem károsodik, és más
tüneteket sem észlelünk. Ezt sem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül mivel
jelzi, hogy már vannak károsodott véredények.
Akinek háttér diabetikus retinopátiája
van, rendszeres vizeletvizsgálatot kell végeztetnie mikroalbuminra. Túl
sok mikroalbumin jelenléte a vizeletben, a súlyos szemkárosodási hajlamot
tizenötszörösére növeli.
A súlyos diabetikus retinopátia másik figyelmeztető
jele a sötéthez való alkalmazkodás képességének elvesztése. Ezt a képességvesztést
a legkönnyebb mozizás közben észlelni. Ha sötét terembe megyünk, és várnunk
kell oldalt, amíg mások elmennek mellettünk a helyüket elfoglalni, valószínűleg
igen nehezen alkalmazkodunk a sötéthez, és lehet, hogy komolyabb szemkárosodásra
kell gyanakodnunk.
Ha a háttér diabetikus retinopátiával
nem vagyunk elővigyázatosak, a vércukrot nem tartjuk szinten, további
három szintre léphet a szemkárosodásunk. Ezek a preproliferatív retinopátia,
a proliferatív retinopátia, és a makuláris ödéma. A kataraktákat is megemlíthetjük,
mivel előfordulásuk alacsony vércukorszint esetén gyakoribb lehet.
Preproliferatív diabetikus retinopátia
A preproliferatív diabetikus retinopátia
a szem előrehaladott károsodása, mely komolyabb a háttér diabetikus
retinopátiánál. Ha egyszer erre a szintre ért a baj, a látás rohamosan
romolni kezdhet, ha a betegséget nem tartjuk szemmel, és nem kezeljük.
A szem változásait a retináról készített fényképekkel, vagy a precízebb
fluorescein angiográfiával dokumentálhatják. Ennél a tesztnél fluoreszkáló
festéket injektálnak a vérbe, és fotókat készítenek a retináról annak
ellenőrzésére, hogy sérült véredények eresztenek-e festéket. Ezen a szinten
a változások:
Retinán belüli mikrovaszkuláris rendellenességek:
ezek szabálytalan alakú véredények, melyek az oftalmoszkóppal rövid hullámos
csavarvonalaknak látszanak a retina egy adott részén. Ezek a retina véredényeinek
szabálytalan tágulatait jelentik, mely a rossz vérellátás miatt alakulnak
ki.
Vattafoltok: fakó fehér területeknek látszanak a retinában, ahol
a véredények elzáródtak, és a helyi idegi területek károsodtak.
Proliferatív diabetikus retinopátia
A proliferatív diabetikus retinopátia, mely
szemtükörrel érújdonképződésként látszik, új abnormális véredények proliferatív
(sokszorosodó) növekedése. Az érújdonképződés megcsavart véredénycsoportnak
látszik, és igen veszélyes, mivel ezek az edények rendellenes módon kinőnek
a retinából, bele a tiszta üvegtesbe. Mivel a véredények a retinát tápláló
szerkezet mögött jönnek létre, hajlamosak vérezni, különösen akkor, ha
a papilla (látóidegfő, vakfolt) közelében alakulnak ki, ahol a vérerek
és az idegek a szembe lépnek. Bármilyen rázkódás, vagy a vérnyomás emelkedése
valamelyik rendellenes véredény szakadásához vezethet, ami nagyobb
bevérzést okoz.

nagy kép:
66k
Az üvegtestben a bevérzés nem engedi a szemen
áthaladni a fényt. A látómezőben elhelyezkedő vörös, szürke, vagy fekete
foltnak látszik. A látás gyorsan, és fájdalommentesen elsötétül, ha a
vérzés terjedelmes. Néhány hét alatt a vér letisztul az üvegtestből, és
a látás visszatér. Ekkor a szemész megnézheti a retinát, és lézeres kezeléssel
beforraszthatja a veszélyes véredényeket.
Ha kiterjedt, vagy ismétlődő a vérzés, rostos
szövet, vagy heg alakulhat ki a retinán. Mivel a retina egy vékony szerkezet,
mint egy selyempapír, mely csupán néhány rétegből áll, a hegesedés eltorzíthatja,
vagy leválaszthatja a retinát. A retina leválása a látótér egy részén
hullámzó vonalként, vagy függönyszerű hatásként jelentkezik. Ezek a hullámok
nem egyértelműek, de az Amsler ráccsal (lásd teszt) kimutatható a jelenlétük.
Ha a retina visszanő, további látásromlás jöhet létre.
Mielőtt vérzés alakulna ki az erek újdonképződése
során, nem vagyunk tudatában a rendellenes véredényeinknek, de már korai
stádiumban felfedezhetők a hagyományos szemvizsgálatokkal, és akkor lézeres
kezeléssel gyakran megelőzhető a vérzés létrejötte. A figyelmeztető tünetek,
a hullámvonalak, a pókháló, vagy a fekete csomók a látómezőben azonnali
kivizsgálást igényelnek.
Makuláris ödéma
Makuláris ödéma akkor jön létre, ha a fent
említett háttér diabetikus retinopátia miatti duzzanat, szivárgás,
erős kiválasztás a makulán belül történik, mely a retina területének középső
5%-a. A látás szempontjából ez a legkritikusabb rész. Ez az apró terület
csapsejtekkel van tele, a színfelismerő idegek végződéseivel, amelyek
a nappali látásért felelősek. A homályosság a látómező középső részén
alakul ki, mintha celofánon keresztül néznénk. A látásvesztés hónapok
alatt alakul ki, és nagyon zavaró, mert nem tudunk közelre fókuszálni.
A makuláris ödéma a komoly látásromlás gyakori oka.
A makuláris ödéma ellenőrzésére használja
az Amsler rácsot.
Katarakták (szürkehályogok)
A szemlencse olyan egyedi szerkezet, mely
nem javítható, nem helyettesíthető, viszont felgyülemlik benne mindenféle
károsodás. A lencse anyaga 90%-ban hosszú proteinszálakból áll, mely majdnem
tökéletesen átengedi a fényt. E finom rendszer károsodása katarakta kialakulásához
vezethet.
A katarakta a lencse átlátszatlansága, mely
a vakulások 50%-áért felelős fejletlen országokban. (Az Egyesült Államokban
a katarakta-sebészet mára a legnagyobb sebészeti kiadás: évente körülbelül
3.2 milliárd dollár.)
A kataraktának több típusa van. A leggyakoribb
típus, az időskori katarakta, mely csak a 60 év felettieknél alakul ki,
bár a károsodás már évtizedekkel korábban elkezdődik. Az öregkori katarakta
kialakulása gyakran a lencse elszíneződéseként kezdődik, látásvesztéssel;
az adott szerkezeti károsodás különálló homályos felületté növi ki magát.
A diabétesz, a magas vércukorszinttel kb.
40%-kal megnöveli az időskori katarakták kialakulásának lehetőségét. Az
öregedéssel járó fáradtság, és a magas vérnyomás okozta károsodások előrehaladta
mellett, az időskori katarakta fejlődését elősegítheti a nap ultraibolya
sugárzása is. Az egyenlítő környékén sokkal gyakrabban alakul ki időskori
katarakta. Az ózonréteg elvesztésével várhatóan sokkal nagyobb számban
fordul majd elő e betegség, mivel az ózonréteg fogja fel az ultraibolya
sugárzások nagy részét.
A katarakták szorosan összefüggnek a roncsolt
membránsejtek által szivárogtatott kalciummal és nátriummal, a lencse
oxidációs sérülésével, a szisztémás betegségekkel, és a diétával, ami
elgyengíti az antioxidáns védelmet, és elősegíti a membránsejtek szivárgását.
Egy másik nagy veszélyforrás a vitrektómiának
nevezett kezelés, melyet a látás megmentésére használnak. Ez a művelet
a szem üvegtestének eltávolítása. Egy tanulmány szerint az ilyen beavatkozáson
átesettek szemének 63%-ában fejlődött ki katarakta, míg nélküle mindössze
4%-ban. Szerencsére a vitrektómiát csak komolyabb látásvesztések elkerülése
érdekében alkalmazzák, és a szemész kizárólag a szükséges esetben javasolja
a kezelést.
Egy másik típus a diabéteszes katarakta,
mely csak cukorbetegeknél alakul ki. Bármilyen életkorban előfordulhat,
de a fiataloknál súlyos lehet, ha nem vigyáznak a cukorbetegségükkel.
A diabéteszes katarakták gyorsan fejlődnek, teljes látásvesztéssel, akár
3 nap alatt. A vércukor rossz szinten tartása aktiválja az aldóz reduktáz
folyamatot, amelyben a glükóz egy lépésben sorbitollá alakul. Mivel a
sorbitol nagyon lassan bomlik le a testben, felgyülemlik a lencsében,
és annak finom szerkezetben a víztartalom emelkedését okozza, amitől a
látás romlik, és diabetikus katarakta alakul ki. Ez a vércukorszint ellenőrzésével
megelőzhető.
Miért alakul ki szemkárosodás?
Cukorbetegeknél a látásvesztés rendszerint
a véredények roncsolódása miatt fordul elő. A magas vércukortól a testben
a véredények háromféleképpen károsodhatnak:
Szivárgás: a magas vérnyomás az egyes
sejteket roncsolja, és később a kapilláris-szerkezetben (a legkisebb hajszálerek)
jelenik meg roncsolásként. Az endothel sejtek, melyek nagyon finom felületet
képeznek a véredények belső falán, és a segítő sejtek (periciták) nagymértékben
károsodnak a magas vércukortól. Elvesztik a felületi feszültségüket az
ásványi anyagokat szállító enzimek inaktiválódása, valamint az energiaforrások
magas vércukor miatti csökkenése miatt. Ahogy a roncsolódás előre halad,
a véredények fala porózussá válnak, amitől a proteinek, és egyéb anyagok
rendellenesen az érből kiszivároghatnak.
Véredény-elzáródás: a magas vércukor
részleges, és teljes elzáródást okozhat a meglévő véredényekben. Kapilláris-elzáródással
a háttér retinopátiánál találkozhatunk, de sokkal komolyabb az arteriális
elzáródás, amely a preproliferatív, és a proliferatív retinopátiánál jelentkezik.
Az artériás elzáródás lassítja az oxigén, és más tápanyagok szállítását,
melyek a sejtek egészségét biztosítják. Az oxigénhiány az újonnan képződő
erek növekedési tényezőjét emeli.
Abnormális növekedés: ahogy a véredények
elzáródnak, és oxigénhiány lép fel, a növekedési tényezők új véredények
növekedését vagy kialakulását mozdítják elő. A növekedési tényezők közt
van az úgynevezett vaszkuláris endotheliáris növekedési tényező, mely
az erek belső fali sejtjeiben van, a véredény szigetelésében. A retina
véredényeinek háromszor annyi vaszkuláris endotheliáris sejt-receptora
van, mint bármely másik ereknek, ezért itt sokkal drámaibb hatású az oxigénhiány.
A vaszkuláris endotheliáris sejtek vezető szerepet játszanak az érújdonképződés
elősegítésében, és a vaszkuláris szivárogtatásban. A proliferatív diabetikus
retinopátia kezelésére használt lézeres kezelés segít a hasonló tényezők
csökkentésében. A különböző növekedési faktorok antitestei a rákkutatásban
is megjelennek, s némelyik a proliferatív retinopátiánál is jól működik.
A rendszeres szemvizsgálat fontos a látásvesztés elkerüléséhez
A vércukorszint normális értéken tartása
a szem egészsége megóvásának legjobb módja, de a látás érdekében ajánlatos
évente (vagy ahogy a szemész javasolja) átfogó szemvizsgálatot végeztetni.
Ne feledjük, hogy a legveszélyesebb problémáknak alig van, vagy nincs
is előjele. Ezek a korai elváltozások csak az erre irányuló oftalmoszkópos
vizsgálattal láthatók, és a kezelést el kell kezdeni, mielőtt a helyzet
súlyosbodik.
Tesztelje szemét egyedül!
A cukorbetegek időnként észlelhetnek problémát jelentő változást látásukban.
Ezek a változások az egyszerű Amsler rácsos teszttel felismerhetők. A
teszt kimutatja a rossz szinten tartást, a makuláris ödémát, vagy a levált
retinát. A rácsot orvosok is használják szemvizsgálatkor, de ez csak a
makula problémáit mutatja ki, a szem más részeinek vizsgálatára nem alkalmas.
Aki már tudja, hogy nála a diabétesz jelentős látásváltozást okozott,
naponta végezze el a tesztet. Ha a látásban változás áll be, azonnal menjen
el orvoshoz.

AMSLER rács
Instrukciók:
1. Egy fehér lap bal oldalára nyomtassa
ki a négyzetet.
2. Vegye fel olvasószemüvegét, és takarja
le egyik szemét.
3. Egy teljes percig fókuszáljon a középső
pontra.
4. Míg fókuszál, bizonyosodjon meg arról,
hogy a cellák egyforma méretűek, és a vonalak egyenesek és tiszták.
5. Ismételje meg a tesztet a másik szemmel
is.
6. Ha bármelyik vonal, cella torz, elmosódott,
hullámos, elszíneződött, vagy más módon rendellenes, azonnal szóljon az
orvosnak.
7. Egészséges szemmel a vonalak egyenesek.
Az Amsler rács nem előzi meg a proliferatív diabetikus retinopátiát,
a preproliferatív változásokat, vagy egyéb károsodásokat, melyek befolyásolják
a látást, és a háttér diabetikus retinopátia korai változásainak felderítésére
sem alkalmas. Ne feledjük: egy normál Amsler rács nem mutatja ki retinopátia
jelenlétét. Kizárólag a szemvizsgálat teheti azt.
©Optika
Egyesület

|