Kontaktológiai Továbbképző Nap
Budapest, 2004. szeptember 16.
és az
Európai Szemorvosok Kontaktlencse Társaságának
34. Kongresszusa
Budapest, 2004. szeptember 17-19.
Kedves Kolléganők, Kollégák!
Nagy örömünkre szolgál, hogy bennünket, magyarokat ért az a megtiszteltetés,
hogy az Európai Szemorvosok Kontaktlencse Társaságának kongresszusát,
immár másodjára szervezhetjük meg. Első alkalommal, 1972-ben, Budapest
adott otthont a Társaság 2. kongresszusának, amelynek fő szervezője Dr.
Györffy István, a nemzetközileg is jól ismert kontaktológus volt. Most,
32 év után, újra megkaptuk a lehetőséget, hogy a Társaság 34. kongresszusát
ismét Magyarország láthassa vendégül.
A 2004. szeptember 16.-tól 19.-ig tartó nemzetközi rendezvény helyszínéül
a Budapesti Kongresszusi Központot választottuk, melynek előkészületei
jó ütemben haladnak.
A kongresszusra nemcsak Európából, hanem a tengerentúlról is meghívtunk
nemzetközileg ismert szakembereket. A kongresszus keretein belül jó lehetőség
kínálkozik arra is, hogy a volt „Kelet-Európai” országok kontaktológusaival
szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki.
A kongresszus előtt, szeptember 16-án, kontaktológiai továbbképző napot
tartunk az Európai Szemorvosok Kontaktlencse Társasága továbbképző oktatóinak
segítségével. A továbbképzés témakörei áttekintik a kontaktológia egész
területét, és napjaink aktualitásain keresztül mutatjuk be az egyes területek.
A kongresszus tudományos programja szintén felöleli a kontaktológia egész
területét, bár az időszerű, valamennyi szakembert foglalkozatató kérdésekre
nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni.
A tudományos program a kontaktológia határterületein olyan témaköröket
is érint, amelyek ismerete, nézetünk szerint, a kontaktaktológia tevékenység
végzéséhez feltétlen szükségesek.
Számítunk tehát a magyar kontaktológusok minél nagyobb részvételére,
egyúttal mindenkit bíztatunk arra, hogy akár új eredményeik angol nyelvű
bemutatásával (mind a kontaktológia, mind a kontaktológia határterületei
témakörökben), akár a kontaktológia igényes művelőjeként vegyen részt
a kongresszuson!
Dr. Végh Mihály
a konferencia elnöke
A kongresszus és a továbbképzés nyelve angol, kellő számú magyar jelentkező
esetén a magyar nyelvű szinkrontolmácsolást is biztosítjuk. Ezért kérjük,
hogy figyelmesen olvassa el a rendezvény előzetes információit és a mellékelt
válaszlapot kitöltve jutassa vissza hozzánk.
A kongresszus témakörei
1. Újdonságok, aktualitások:
Új alapanyagú kontaktlencsék
Kontaktlencse viselési módok
Új kontaktlencse ápolószerek
2. A kontaktlencse viselésének speciális területei:
Kontaktlencse viselése presbyopia esetén
Kontaktlencse viselése és a refraktív sebészet
Kontaktlencse viselése gyermekkorban
Kontaktlencse viselése kozmetikai célból
Kontaktlencse viselése és a sport
Terápiás kontaktlencsék alkalmazása
3. A kontaktlencse viselésére ható tényezők:
Kontaktlencse viselése és a környezeti tényezők
Kontaktlencse viselése és a könnytermelés
Kontaktlencse viselése és az allergia
Kontaktlencse viselése és a szemészeti betegségek
Kontaktlencse viselése és az általános betegségek
4. A kontaktlencse viselésének szövődményei
5. A kontaktológia helyzete az EU-ba csatlakozó országok és az EU országok
összehasonlításában:
A lencseviselés elterjedése
Kontaktlencse illesztési és viselési tapasztalatok
Lencserendelési szokások
A kontaktológia oktatása
6. Szabadon választott témák
A továbbképzés témakörei
I. Alaptanfolyam:
A különböző lencseanyagok, típusok és viselési módok áttekintése
A kontaktológiában alkalmazott optikai szabályok
A lencseviselés fiziológiai aspektusa
Indikáció, kontraindikáció lencseviselésre
A lágy kontaktlencse illesztése
A tórikus felszínű lágylencse illesztése
A kemény kontaktlencse illesztésének alapjai
A kemény kontaktlencse illesztése astigmia esetén
A kontaktlencseviselés szövődményei
II. Haladó tanfolyam:
A kontaktlencse modern ápolószerei
Szaruhártya topográf alkalmazása lencse illesztéséhez
Kontaktlencse illesztése keratoconus esetén
Kontaktlencse illesztése refraktív sebészeti műtétek után
Kontaktlencse illesztése gyermekkorban
Kontaktlencse illesztésének optikai alapjai presbyopia esetén
Kontaktlencse illesztésének kivitelezése presbyopia esetén
Kontaktlencse illesztése terápiás célból
Tudományos Információ:
Dr. Végh Mihály
elnök
Magyar Szemorvosok és Optometristák
Kontaktlencse Társasága
? H - 6720 Szeged, Korányi fasor 10-11
Tel: (0662) 545-488
Fax:(0662) 544-573).
e-mail: vegh@opht.szote.u-szeged.hu
Konferenciával kapcsolatos információ:
Miklósi Ferenc
ügyvezető igazgató
Convention Budapest Kft.
? H-1461 Budapest, Pf. 11.
Fax: (061) 299-0187
Tel/Fax: (061) 299-0184, (061) 299-0185
e-mail: convention@convention.hu
www.convention.hu
Regisztrációs díj:
2004. május 30-ig történő jelentkezéssel 2004. június 1. utáni jelentkezéssel
Részvétel szeptember 16-án, Kontaktológiai Továbbképző Napon 10.000 Ft / 1
fő (25% ÁFA-val) 16.000 Ft / 1 fő (25% ÁFA-val
Kedvezményes részvétel (300 EURO-s nemzetközi regisztrációs díj helyett) szeptember
17-én, 18-án és 19-én az angol nyelvű kongresszuson, részben szinkrontolmácsolással:
30.000 Ft / 1 fő (25% ÁFA-val) 50.000 Ft / 1 fő (25% ÁFA-val)
Kongresszusi ebéd 16-án: 5.000 Ft / 1 fő (25% ÁFA-val) 5.000 Ft / 1 fő (25%
ÁFA-val)
Kongresszusi ebéd 17-én: 5.000 Ft / 1 fő (25% ÁFA-val) 5.000 Ft / 1 fő (25%
ÁFA-val)
Kongresszusi ebéd 18-án: 5.000 Ft / 1 fő (25% ÁFA-val) 5.000 Ft / 1 fő (25%
ÁFA-val)
Bankettvacsora 18-án: 10.000 Ft / 1 fő (25% ÁFA-val) 10.000 Ft / 1 fő (25%
ÁFA-val)
Kongresszusi ebéd 19-én: 5.000 Ft / 1 fő (25% ÁFA-val) 5.000 Ft / 1 fő (25%
ÁFA-val)
A „Részvétel a kongresszuson” regisztráció tartalmazza: a program- és
absztraktkönyvet, az előadásokon való részvételt és három kávészünet
költségeit
|