MILYEN TÁVCSÖVET VEGYÜNK A GYEREKNEK AJÁNDÉKBA

Jogos a kérdés! Előbb utóbb megfogalmazódik bennünk, vajon milyen távcsövet is vegyünk ajándékba. Segítségképpen persze a teljesség igénye nélkül megpróbálom összefoglalni mindazokat az információkat, amik megkönnyíthetik a választást. Elsőként, az úgynevezett kézi távcsövekről ejtenék szót, majd később rátérnék a csillagászati eszközökre, melyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A lényeg az, hogy a célnak a legmegfelelőbb műszert válasszuk ki, azonban az árak között nagy az eltérés, érdemes végiggondolni hogy milyen igényeket támasztunk a távcsövekkel szemben.

Vegyük tehát először a kézi távcsöveket. Két nagy csoportba oszthatjuk őket:

1. Monokulárok (egycsövű)

2. Binokulárok (kétcsövű)

A monokuláris távcsöveknek még mindig elég nagy a népszerűségük, de már egyre kevesebb van belőlük forgalomban. A legjobban elterjedtek a binokulárok (kétcsövű távcsövek), bár az optikai törvények, és a fizikai tulajdonságok mindkettőre ugyanúgy vonatkoznak, ezért a jótanácsokat érdemes megszívlelni, bármilyen távcsövet is szeretnénk vásárolni.

A TÁVCSÖVEKEN SZEREPLŐ PARAMÉTEREK:

A burkolaton szinte minden esetben két számot látunk. Az első szám a nagyítást, a második az objektív átmérőjét jelöli miliméterben. Vegyünk egy példát. Rendkívül elterjedt a 7x50-es távcső. Ez azt jelenti, hogy a távcső nagyítása 7-szeres, az objektív átmérője pedig 50mm. Hogy ez miért is fontos? Ha növelem a nagyítást, csökken a kép fényessége, tehát a távcső fényereje. Ezt úgy kompenzálják, hogy növelik az objektív átmérőjét, így nagyobb felületen juthat be a fény. A fényerő akkor nagyon fontos, amikor szükség van arra, hogy a szürkületben is jól akarunk látni, pl. vadászatnál. Ha valaki kiránduláskor szeretné használni a távcsövet, ami főleg nappali világosságban történik, nem annyira fontos a nagy objektív. Ma már megvásárolhatunk olyan kis méretű távcsöveket, amik kis helyen, akár egy övtáskában is elférnek, könnyűek, használatuk rendkívül egyszerű. Gondoljunk bele, nem mindegy, milyen súlyt kell egész nap cipelni.

Vigyázni kell a nagyítás megválasztásakor. Tévhit, hogy annál jobb egy távcső, minél nagyobb a nagyítása. 10x-es nagyítás felett nagyon nehéz kézben megtartani a csövet, hiszen a kézremegést is "megnöveli", és így a kép élvezhetetlenné válik. Ha valakinek mégis ilyen igénye van, mindenféleképen állványt javasolunk. Egy egyszerű fotoállványhoz egy adapter segítségével könnyen rögzíthetjük a berendezést. Fontos megjegyezni azt is, hogy a levegő pára ill. portartalmát is jobban felnagyítja a távcső nagy nagyítás esetén, ami természetesen rontja a kép minőségét.

A másik fontos paraméter a látómező nagysága. Ezt kétféleképpen is jelölhetik. Az egyik a látómező nagysága fokban. Jelen példánál maradva pl.6.5 fok. Ezt a paramétert megadhatják méterben is, ez azt jelenti, hogy egy 1000m messze elhelyezkedő képzeletbeli egyenesből hány méter látunk, pl: 111m/1000m.

TÁVCSŐ TISZTÍTÁSA:

Itt is a legfontosabb a megelőzés. Ne hagyjuk hogy piszok kerüljön a lencsére. Használaton kívül MINDÍG tegyük rá a védősapkát mind az okulárra, mind az objektívre. Ha mégis poros lesz, ne töröljük, inkább fújjuk le róla a koszt. Erre az egyik legalkalmasabb a gyógyszertárban is kapható  csecsemőknek készült orrszívó labda. Használhatunk még nagyon finom ecsetet is, de csak a lefújás után. Fotoboltokban kapható kobinált ecsetes fújólabda, ami nagymértékben megkönnyíti a dolgunkat. Ablaktisztítóval SOHA ne fújjuk be a lencsét, mivel a folyadékban lévő tisztítószer oldhatja a lencsék illesztéseinél alkalmazott ragasztót, ezáltal használhatatlanná válik a berendezés. Ne tapogassuk a lencsét, mert az ujjunkon lévő zsír rátapad a lencsére. Ne használjunk se kesztyűt, sem pedig nyakkendőt. Az történik ugyanis, hogy a lencsére tapadt kvarc kristályok (porszemcsék) megkarcolják a lencse felületére felvitt nagyon vékony reflexiócsökkentő fémréteget.Még mindig jobb egy poros, mint egy sérült objektív. Ha mindenképp meg kell törölni a lencsét, portalanítás után használjunk u.n. mikrokendőt, amit optikákban, fotoüzletekben pár száz forintért beszerezhetünk. A kendőbe kerülő porszemcsék ugyanis már nem karcolják tovább a lencsét.(a kendőt kézzel kell kimosni, és a csempére rakva megvárni míg megszárad, vasalni nem szabad)

ELŐFORDULÓ HIBÁK:

Leggyakrabban előforduló hiba, hogy a két kép "elmászik" egymástól. Ilyenkor a prizma szokott álltalában elmozdulni. Ne kezdjük el barkácsoló módjára szétszedni a távcsövet, mert örökre tönkretehetjük. mindig forduljon szakszervízhez. BP. V. ker. Fővám tér 6. A másik leggyakoribb hiba, ha a lencse belülről bepárásodik. Ált. ez a gond meleg száraz szobában magától megoldódik, de ha egy távcsővel ez egyszer előfordul, később is elő fog fordulni. Gyakori még a távcső belsejébe jutó por által keltett zavarok. Természetesen ilyenkor is a szakszervízt ajánljuk.

A TÁVCSŐ ÉLESREÁLLÍTÁSA:

Kézbe véve a távcsövet állítsuk a képet egy távoli pontra. Hunyjuk be a jobb szemünket, és a távcső közepén található állítócsavarral tegyük élessé a képet. Ekkor csukjuk be a bal szemünket. A jobb szemnél található lencse (okulár) mozgatható. Ezzel be tudjuk állítani a jobb szemünkhöz az élességet. Ezek után, már a középen elhelyezkedő állítócsvarral bárhova élessé állíthatjuk a képet.

MIRE FIGYELJÜNK A VÁSÁRLÁSKOR:

Legtöbb esetben az ár tükrözi a minőséget is. Figyelembe kell vennünk milyen követelményeket támasztunk a távcsővel szemben. Túrázáshoz felesleges megvenni a legdrágább professzionális tengerészeknek készített távmérővel ellátott vízálló nemesgázzal töltött távcsövet, vadászathoz viszont nem elég a kis objektívátmérőjű olcsó kínai binokulár. A legalsó kategória a műanyaglencsés műanyagházas messzilátó. Ezeket a típusokat egy-két ezer forintért megvásárolhatjuk. Ajándékozáson kívül másra sajnos nem alkalmasak. A következő kategóriájú távcsöveket már üveglencsével szerelik. A kép itt már valamivel jobb minőségű, viszont a lencsefoglalat, és a ház műanyagból van, aminek következtében a sérülés veszélye nagy. Különösen télen kell vigyázni, hiszen a műanyag hidegben még ridegebbé válik. A legjobb minőségű távcsövek   fémházas üveglencsés kivitelüek. Igyekeznek olyan könnyűfémeket alkalmazni, melyek hőtágulása kicsi, könnyűek, és nagy szilárdságúak.

Mire is kell figyelnünk vásárlás előtt? Kézbevételkor nézzük meg a felhasznált anyagok minőségét, a kidolgozás finomságát. A kép élessége ugyan nem függ a külső jegyektől (elvileg), de sok mindent elmondhat a távcső készítőjéről. Ha a kidolgozás igénytelen, az illesztések pontatlanok, ne várjunk túl sokat a távcsőtől. Második lépésben nézzünk bele, hiszen a lényeg bent lakozik. Állítsuk élesre a képet a fent leírt módon, majd mozgassuk a távcsövet vízszintes irányba, és figyeljük meg, hol kezd a kép életlenné válni. Minden lencsésre jellemző az u.n széli torzítás. Ez természetes optikai hiba, de a mértéke függ a kidolgozás, a felhasznált anyagok, a technológia minőségétől, fejlettségétől. Van úgy, hogy az éles látás csak az eredeti képméret 20%-ban teljesül. Nézzük meg, mennyire adja vissza a látvány az eredeti színeket. A színtorzítás szintén természetes hiba, de mindez minimálisra csökkenthető. Olvassuk le a látómező nagyságát, és hasonlítsuk össze egy másikéval.(természetesen az összehasonlítást ugyanolyan nagyítású távcsővel kell megtenni). Érdemes megkérdezni, van e garancia, illetve biztosítanak e szervízhálózatot. Ezek megléte sok bosszúságtól menthet meg minket. Már csak a pénztárcánk vastagságának vizsgálata van hátra, és máris magunkévá tehetjük életünk messzelátóját.

NÉHÁNY JÓTANÁCS:

-Vadásztávcsőnél figyelni kell, hogy a kereső nagyítása hasonló legyen a céltávcsőéhez. A legjobb, ha mind a nagyítás, mend az objektív átmérője ugyanolyan, hiszen rendkívül zavaró, ha miután megpillantjuk a vadat a keresővel, teljesen más képet kátunk a puskatávcsővel.

-Ne dobáljuk a távcsövet, mert könnyen elállítódhat.

-mindig tegyük a távcsövet a táskájába.(minőségi távcsövekhez jár)

-Ne pucoljuk a távcsövet szarvasbőrrel, használjunk inkább mikrokendőt, de végszükség esetén egy tiszta paírzsebkendő is jobb, mint a kabátujj.

-SOHA SOHA NE NÉZZÜNK TÁVCSŐVEL A NAPBA!!!!!! Szabadszemmel sem.

-Folyóvízzel SOHA ne tisztítsunk távcsövet.

-A változtatható nagyítású u.n zoomos távcsövek hibája a kicsi látómező. Jusson eszünkbe, hogy 10x-es nagyítás felett nehéz kézben tartani a műszert. Fontoljuk meg vásárlás előtt, mire is akarjuk használni.

-Céltávcső vásárlásakor szívleljük meg a vadászat egyik alaptörvényét, miszerint, inkább legyen egy olcsóbb puskán egy jó távcső, mint egy drága puskán egy ócska.

-Ne kérdezzük meg az eladótól, hogy milyen messze visz el ez a távcső, illetve, hogy hány kilóméterre lehet vele ellátni, hiszen akár a Holdat is nézhetjük vele, az pedig nagyon messze van. Mint már kiderült, nem így határozzák meg a távcső tulajdonságait.

-Vigyázzunk a távcsövünkre, mert a gondoskodást meghálálja, és akár több generációt is kiszolgálhat, a tulajdonos legnagyobb gyönyörűségére.

SPECIÁLIS TÁVCSÖVEK:

Néhány szót említenék még azokról a technikai csodákról, melyek igaz borsos árért, de már forgalomban vannak. Az emberek egyik régi álma, hogy a sötétben is lásson. Ezt a gyártók kétféle módon oldják meg. Az egyik típus az u.n. infra távcsövek, melyek a számunkra láthatatlan infra vörös fényt alakítják láthatóvá. Ezen távcsövek egyik fajtája képes különböző hőmérsékletű tárgyak álltal kisugárzott sugárzást is felfogni, és ezt a szem számára láthatóvá teszik, az elterjedtebb fajta pedig (valószínűleg az ára miatt) egy infralámpa által megvilágított területet érzékel. Természetesen ennek meghatározott hatósugara van, mely elsősorban az infralámpa fényességétől, és hatósugarától függ. A másik típus az u.n. fényerősítéses módszeren alapuló távcsövek. Ezt teljesen zárt helyen nem tudjuk használni, viszont a szabadban soha nincs vaksötét. Ha már egy csillag is világít az égen, gyönyörűen használható a berendezés. Hatótávolsága gyakorlatilag megegyezik a nappali körülmények között használható távcsövekével.(vigyázat, nagyon drága!)

Léteznek vízálló, beépített iránytűvel rendelkező, távmérővel ellátott, vagy akár mechanikus remegésgátlóval, stabilizátorral felszerelt távcsövek is. Persze mint mindenhova ide is betör az elektronika, hiszen beépítenek motoros élességállítót, zoomot, GPS-t.

Remélem sikerült kicsit is segíteni a választásban, vagy talán sikerült egy kicsit megszerettetnem ezeket a csodálatos kis masinákat. Ha bárkinek hozzászólása, véleménye, javaslata van kérem írja meg az optika@optika.hu címre.

Optika Egyesület

©Optika Egyesület