Megjelent az Opitkai Magazin IV. évf. 2. számában
Szemészeti protetika ipartörténete.A különböző háborúkban a közelharc következtében igen sok volt a szemsérülés. A Napóleon elleni háborúban Kutuzov tábornok még büszkén viseli a szemüregét eltakaró keskeny fekete kendot. A szabadságharc után már igény jelentkezik a műszemre. 1860-ban August Müller üvegtechnikus Wiesbadenben (am Rhein) művészi üveg műszemet készít. Fia orvosnak készül, egyetemi szakdolgozatát 1877-ben az üveg kontaktkagylóval való látásjavítást írja le. Fick svájci szemorvos, Müllertol függetlenül, hasonló eljárást ismeret. Ők ketten a kontaktkagyló feltalálói. Hazánkban 1920 körül készülhetett Nádudvaron az a cserép műszem, melynek viselője a negyvenes évek végén kapott a II. Szemklinikán készített üveg műszemet. Az I. Világháború után évente - volt, hogy többször is - megjelent Asprion műszem készítő mester. Az Astoria szállóban lakosztályt bérelt, ahol áldásos tevékenységét folytatta, ezt az újságok előre hírül adták. Klein és Hatschek látszerészmesterek a megmaradó készletet mindig felvásárolták és évközben ezekkel látták el a rászorulókat. 1930-as évek végén a II. Szemklinikán Imre József prof., majd késobb Nónay Tibor prof. mellett dolgozott Kelemen József festőmuvész, akit szemészeti tankönyvhöz, műtéti eljárások és szemfenéki rajzok készítésére szerződtettek. Közben kidolgozta az üveg műszemek készítését is. 1947-ben már a PMMA mugyantából polimerízációval műanyag műszemekkel kísérletezik. A műgyanta alkalmazása - a II. Szemklinikán Györffy István munkássága révén, megelőzve másokat -, már ismert volt. 1937-től már PMMA (plexi)-bő1 préselési eljárással ő készíti a szövetbarát törhetetlen kontaktkagylókat. 1950-tol Kelemen József és Marton Lajos látszerészmesterek készítik a természet utáni műszemeket. 1960-ban a műszem igény növekszik, ezért Kelemen József, Marton Lajos és Kun László elkészíti a széria műszem szín és forma próbasorozatot. A betegek széria műszem ellátására minden szemklinikán és Miskolcon, a Megyei Kórház Szemosztályán a társadalombiztosítás terhére történik a széria (kommers) műszem illesztése. 1957-ben a Fogtechnikai Vállalat átveszi a műszemgyártást, ahol először Kelemen József irányításával, majd Bede lstván és ifj. Kelemen készítenek és illesztenek művészi műszemeket. A műszemigénylők zöme a harci események szemsérültjei, tumoros szembetegek, vagy az üzemi, háztartási balesetek (mészoltás, hibásan kezelt kávéfozők, túltöltött autoszifon, stb.) elszenvedői. Az enucleacio nem tartozik a nehéz szemműtétek közé. De a műtétet végzőnek gondolni kell arra, hogy a szemüregbe majd műszemet kell behelyezni. Ami természetesen nem közelítheti meg az ép szem mozgását, de az izomcsonkokra megfelelően illesztett műszem horizontálisan kis mértékben követi a másik szem mozgását. Roncsolt szemüreg esetében (mész, égési, szilánksérülésnél) tágító, interin protézist, talpas protézist (Váry-Kun féle) helyezünk időlegesen az összenövések elkerülése végett a szemüregbe. A jó műszem ne legyen olyan, mint egy fogpasztareklám, ne legyen hivalkodó, feltunő, kisebb legyen, mint az ép szem, az íriszgomb ha kissé sötétebb árnyalatú, kevésbé feltunő. A valóság látszatát kelthetjük egy megfelelő előtét szemüveggel, mely enyhén fényszűrő. A PMMA műszemek ugyanolyan ápolást igényelnek, mint a fogsorok. Reggel és este fogpasztával kell ledörzsölni, az érdesebb lerakódásokat citrom levével feloldhatjuk. Majd jól leöblítve ismét azonnal visszahelyezni a kitisztított szemüregbe, a kötőhártyazsák esetleges zsugorodása miatt. A szemüreg ápolására a mukönnyfélék a legalkalmasabbak, melyeket a kontaktlencsékhez is használnak. Pl. 1,5% Na. Hyrocarb. szurt oldata, vagy Oculogutta Viscosa. stb. A szemüreg kisebb hámhiánya esetében egy-két csepp "A" vitamin olaj elősegíti a gyógyulást. A műszem fertőtlenítése Neomagnol oldatban megfelelő, de utána folyóvízben le kell öblíteni. A műszem vízben való áztatása, kifűzése időelőtti végérvényes károsodáshoz vezethet. A társadalombiztosítás terhére szemész szakorvos évente egyszer felírhatja a műszemet és az útiköltség térítés jogosságát igazolhatja. A szem- és szájkörnyéki műtétek esetében, mikor ekstirpációra került sor, daganatok eltávolítása után, vagy arcsérülések esetében a hiányzó részek elfedésére szemüvegbe épített műszemmel ellátott ektoprotéziseket, mulageket készítenek. Az országos műszemigény szempontjából figyelembe veendő tények: - Az egy éve hordott műszemek évenkénti rendszeres pótlása. - az, hogy pl. 1999-ben kb. 100 Enucleált új beteget kellett ellátni. - Az esetleges külföldi betegek ellátása. Ezeket a feladatokat a meglévő két laboratórium látja el. Tájékoztatásul: 1 db természetutáni műszem ára: 6.563,- Ft. Ebből
85%-ot térít a tb, tehát a beteg fizet: 984,- Ft-ot.
|